2010. június 2., szerda
#338
Az van, hogy most egy ideig biztos nem írok ide. Nem úgy alakultak a dolgok.
2010. április 23., péntek
get off your fuckin' cross
Egymás után buknak be a papok, püspökök, bíborosok, kibújik a szög a zsákból, beismerik a pedofíliát, zaklatást, molesztálást, a nagy átverést nem. Ez így rendjén is van, nincs vele gond, éppen ideje volt ennyi év nyilvánvaló mocsok után.
Az viszont nem kicsit ejt zavarba, hogy a tucatnyi beismerés után sem hallok egyetlen büntetőeljárás megkezdéséről, börtönbe vonuló szentéletű emberről, vagy legalább egy nyomorult nyomozásról.
we need the fucking space to nail the next fool martyr
2010. április 12., hétfő
hit me harder. now.
Egy lengyel lap ezt a címlapot kalapálta össze a szerencsétlenség áldozataira emlékezve.
Nem vagyok vallásos, a kereszt viszont mindig betalál. Ugye.
2010. április 5., hétfő
small talk kills me
Először ez az xkcd:
És ugye az ilyen ünnepeken ez kikerülhetetlen, még ha szinte nullára is redukáltam az esélyét, az ördög sosem alszik.
Ami nem kellemes, hanem. Kínos kattogás az agyban, ösztönök elnyomása, mert cinizmusra nem vevők, szarkazmusra pláne, főleg nem a kijavításra. Aztán kötelező jópofi, erőltetett mosoly, ami nem megy, mert az érzelmeket sosem sikerült eldugnom. Így marad a hideg távolságtartás, mint legjobb opció. A kör bezárul, az outsider outsider marad.
2010. április 1., csütörtök
yeah
Van ez a mappám, amibe fontos ésvagy aktuális dolgokat pakolgatok, mert a memóriám soha nem volt a régi.
Ebben a mappában van ez az xkcd is, amit emiatt minden nap megnyitok, és minden nap ugyanúgy végigolvasok, aztán nézek bele a semmibe. Don't really know why.
...yeah
2010. március 17., szerda
don't really know, maybe that's my style
Apu elpattanó idegszála vagyok.
Vagy egy hatalmas baszdmegbe sűrített keserűség. Azzal a furcsa lánnyal kezdődött, az álmomból, akinek túl sok ujja volt, meg sötét haja - barna? -, és sok mindenért kért bocsánatot. Előttem van, persze, így ébredtem, aztán egész nap beugrott gyakran, szóval megcsinált. Az álmaim rabja vagyok, csak nem úgy. Kimerítő.
Amúgy lehetett volna jó is, kevesen múlott - 100 méter? -, de nyilván kellett ez, csak úgy emlékeztetőképpen. Így nem lett jó a napom. Lehetett volna, mondom, mert hoztam, amit kellett, fejben összerakni, annyi az egész. Csak a szokásos végül. Pedig.
Furcsa azért, most robbanok szét, ez rég volt így utoljára. Forty Six & 2?
Így most "fuckmesideways" van, lesz, aztán meglátjuk. Ja és a lány.
2010. március 8., hétfő
balls. billiard balls.
A gyerekként látott rengeteg művész közül a számomra leglenyűgözőbbek nem voltak túl sikeresek, viszont nekik volt a legegyedibb személyiségük. Zarmo például - aki komikus csavargó bűvész volt -, reggelente órákig gyakorolta mutatványait a színház nyitása után. Láttuk, ahogyan a hátsó sarkokban egy biliárd dákót egyensúlyoz az állán, majd feldobott egy biliárd golyót, amit elkapott a dákóval. Aztán feldobott még egy golyót, és ezt is elkapta, a két golyó egymáson táncolt. Persze ezt azért gyakran elhibázta. Négy évig gyakorolta ezt a trükköt, majd az igazgató engedélyével kipróbálhatta a színpadon, nézők előtt is. Azon az estén mindannyian a nézőtér szélén álltunk, és őt figyeltük.
Tökéletesen csinálta, ráadásul elsőre! Feldobta a golyót, elkapta a dákó hegyén, feldobott még egy golyót, ami az első tetején állt meg. A közönség alig tapsolt. Mr. Jackson - a színház igazgatója - azóta gyakran meséli el annak az estének a történetét.
Azt mondta Zarmo-nak: "Túl egyszerűnek tűnik a trükk, nem tudod eladni. Néhányszor el kellene hibáznod, és csak aztán megcsinálni jól."
Zarmo csak ennyit felelt: "Ahhoz még nem vagyok benne elég jó, hogy elhibázzam."
Chaplin amúgy, innen.
2010. március 8., hétfő
noscar
Szóval legalább Jeff papa megkapta. Már elég durván kijárt neki.
Amúgy 11 év után először nem néztem. Első lépés?
2010. február 19., péntek
the matrix has me
Megvan a homok íze? Vagy a szappané? Ugye hogy ugye.
Olasz sorozatot sem láttam még soha, a La sconosciuta első percében mégis megcsapott a tipikus olasz TV íze és szaga, legyen az bármilyen, tudtam, hogy ilyesmi. A zene, a beállítások, fények, árnyalatok, minden. Megy ez némettel is, olyanhoz sem volt szerencsém, mégis felismerhető fél másodperc alatt.
Szóval olyan ez, mint egy erős déjá vu, amiből havonta beüt egy, de az igazán izmos. Tegnap (tegnapelőtt?) volt egy jó perces, amiből fél percig előre motyogtam magamban, mi történik majd, és sorra az, persze.
Meg ugye van a 'passerby show', ez olyan hetente, amikor átszalad rajtam a gyanú, hogy mindenki engem. Erre mondjuk van egy tökéletes példám, de megtartom magamnak, merthogy.
last seen: La Sconosciuta 8/10
Tornatore nehezen tud hibázni, a tőle szokatlan thrillerben is odacsap néhányszor. Pedig ugye néhol bevillan a tévés esztétika, és a végének talán jót tett volna egy vágóolló, de ennyi is kb. a negatívum. Na most át is suhant az agyamon a kilencpertíz, fene tudja. Szóval a film remek, nyugtalanító, és a 78 éves Morricone feltámad. Két órás gyomorgörcs.
2010. február 12., péntek
almost there
Komolyan mondom félelmetes. Sok-sok évnyi - évtized? - fülrágás után ott vagyok lassan a jogsi kapujában, és napról-napra változom, megcsapott a benzingőz, vagy hogy van ez.
A lenéző dac elfolyik, és eladó autókat nézegetek, útvonalat tervezek, benzinkutasokkal pacsizom. Még két hét, és megrendelem az első ingyenes spoiler-katalógust, és ez így nem jó.
Vagy ez is a szembenézés része, ilyesmi?
Last seen: Il y a longtemps que je t'aime 7/10
Izé, tulajdonképpen el lett rontva, és így hétpertíz, szóval azért erős anyag. De a befejezés nem az, pedig arra épül az egész film valahol. Kár, hogy a könnyebb utat választották - elsőfilmes rendező ugye -, kis bátorkodással ebből valami óriási dolog is lehetett volna. Dehát így is marad 'mondanivaló', meg 'tanulság', meg persze egy picinyke keserű szájíz is. Kristin Scott Thomas valóban döbbenetes, de hogy Elsa Zylberstein játékáról nem szóltak az ódák, nohát, ezt nem tudom megfejteni.